Sok sok hosszú nap után az első bejelentkezésem.
Mennyi minden történt a legutolsó tintacseppjeim óta. De akármi is történt, most itt vagyok. Sok sok nevetés, élmények. Emellett több száz szomorú pillanat és könnycseppek. Újabb sebek, amiknek idő kell a begyógyuláshoz. Jelenleg 2 "dolgot" szeretnék. Első kívánságom az az ember lenne, akivel életünk során talán 3-szor beszéltünk, de másfél óra alatt sikerült közel kerülnie hozzám. Nagyon megkedvelem. És most, messze tőle, nem tudom, hogy valaha is meleg karjai ölelésébe bújhatok-e, és érezhetem puha ajkai csókját.
A második kívánságom pedig, csupán a távolság lenne. Ez csak egy lepel, ami a valóságot takarja. Talán túl bonyolult. Talán csak egy rossz nap. Talán tényleg ennyi volt. Vagy csak én szeretném, hogy vége legyen? Szükségem van egy kis távolságra. Azt mondják, idővel begyógyulnak a sebek. Talán ezek a sebek is befognak, de nem most. Talán azt hiszitek, vége lett egy szerelemnek, de ez nem így van. Ezeket a sorokat nem a szerelem ihlette. Mindössze egy óriási csalósás, amit senkinek sem kívánok. Mindig is tiszteltem és megbecsültem. Mindig felnéztem rá és örültem, hogy az életem része. Boldog voltam, hogy felhőtlen és vidám a kapcsolatunk. Kiskoromban mindig vele voltam. És nem utolsó sorban, mindig magam mellett tudhattam. De ennek vége. Már nem érzem magam biztonságban, ha mellettem van. Hiányzik valami, amit nem tud megadni. Hiányzik az, aki régen volt. Hiányzik a felhőtlen kapcsolatunk. Hiányzik minden perc amit együtt töltöttünk. Akármennyire is bánom, ez nem fog változni. Talán örülnék, ha tényleg itt lenne a vége. Túl hosszú ideje ismerem ahhoz, hogy azt mondhassam: ez már sok! Csak annyit kérek, menj .
NinaStein's World
2010. november 20., szombat
2010. szeptember 20., hétfő
Just Friends(L)
Csak egy gyors bejegyzés.
Mostanában eszméletlen kevés időm van mindenre..ráadásul itt van az oldalam, amit imádok<3 Edzésre már nem is járok:/
Nemsokára Pest(L) 3 nap<3 dejóó lesz. Hajni, Oli, Titii, Brigis, Bogi, Krisz és a többiek<3:) 3 gyönyörű szép nap velük:) Sok sok képpel és egy élménybeszámolóval fogok jönni, és készülök pár videóval is.
küss-küss<33

2010. szeptember 4., szombat
Dizi csere=)
Helo, szia, cica-maci:DNa szóval. Gyors dizi csere. Megasztár középdöntő. Csekkoljátok=) Tomii(LL) Elkezdődött a suli is.baszki o.O Mondjuk az első három napom nem volt rossz. Csak ma már tanulhattam o.O Szerintem még a hónapbn készítek pár videót a csajokkal, aztán dobom fel.:D Nagyon aranyos csajszik, úgy hogy no para*-* Addig is kérdezzetek nyugodtan:)
www.formspring.me/ninastein483
www.formspring.me/ninastein483
2010. augusztus 13., péntek
Hey hoo:D
Na megjöttem..már egy ideje:P Csak most jutottam el idáig. A nyaralás fantasztikusan sikerült. Talán életem eddigi legjobb nyaralása volt. Bár a szállás nem volt tökéletes, de előfordul. Láttam pár helyes srácot, igazából nekem 3 tetszett nagyon.:D Nem akarok sokat írni, úgy hogy most csak egy emléket rakok be. Ez a videó 2010 március 30-án készült Bécsben. Azon a napon volt a Tokio Hotel koncert, életem leggyönyörűbb napja. Ezt a videót nem én készítettem, de szerintem eszméletlen jó lett. Csekkoljátok ti is!:D sátyáá'
2010. július 22., csütörtök
Egy röpke friss hiány=)
Hey Guys! Egy röpke friss hiány lesz, ugyanis a családdal elmegyek nyaralni. Holnap délután indulunk és jövő hétvégén jövünk. Ami azt jelenti, hogy addig nem lesz friss, mivel nem lesz a közelemben net. Meg hát..én víz típusú csaj vagyok..értitek..szeretek a vízben pancsolni:D Tudom, hiányozni fogok:D Mellesleg köszi Amelie a díjat=) Édes vagy nyuszi<3
2010. július 20., kedd
Díjözön:D
Kreatív oldal díj
Köszönet érte:Amelie, Nicole
5 dolog rólam:
-víz típusú csaj
-úgy gondolja, hogy a vidámpark az élet egyik legszebb ajándéka
-nőstény:D ha nem jöttél volna rá:P
-egy Justin Bieber-es oldal szerkesztője
-több, mint 2 éve kézizik
Akiknek küldöm:
-Betty
-Bajbee
-Lexy
-Nia
-Tibety
Hatalmas TH fan díj
Akiktől kaptam: Amelie, Lexy, Nicole.
Hát..le kellene írnom, hogy mit szeretek a fiúkban. Őszintén szólva, ezzel most megfogtatok. Szeretem azt, hogy amikor játszanak, akkor teljesen átadják magukat a zenének és a rajongóknak, a külvilágot pedig kizárják. Ilyenkor csak mi, a zene és természetesen ők léteznek. Már 5 éve az életem részévé váltak. Szeretem azt, hogy önmagukat tudják adni. Szeretem, hogy van egyéniségük, humorosak, lököttek. Nem is tudom mit írhatnék még. 3 éven keresztül Tom volt a legszimpatikusabb az együttesből, azonban egy szép augusztusi napon (2007) teljesen megváltoztak a gondolataim. Immáron kijelenthetem, hogy az idei évben lesz 2 éve, hogy Bill párti vagyok. Tényleg nem tudom..egyszerűen mindent szeretek bennük. És örökké hálás leszek nekik azért, hogy tettek valakivé és hogy ennyi ajándékkal megajándékoztak, amiről még csak nem is tudtam. Danke Schön <3
Akiknek küldöm:
-Bajbee
-Nia
-Betty
-Renee és Agnusdei
Kreatív fejléc díj:
Köszönet érte:Lexy
6 dolog rólam:
-nagyon boldoggá tettétek ezzel a sok díjjal
-a kispárnája nélkül nem tudna aludni
-szeret dalszöveget és verset írni
-ha beszól valaki neki, azt nem hagyja szó nélkül
-ha rájön az 5 perc, mindenkit fölrúgdos:D
-szinte minden étteremben néz magának ki valakit(pincér)
Akiknek küldöm(5):
-Amelie
-Nicole
-Bajbee
-Betty
-Nina

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)